1/18/2015

10

Gec. Majdnem előfizettem SWTOR-on. M-től megkaptam a Standard Editiont, még karácsony előtt, amivel jár harminc nap, ami majd most jár le. Fiatalabb koromban, x ezer óra tört wow után nagyjából egyszer nem fordult meg a fejemben, hogy arra mondjuk előfizetnék, ha úgy lenne. Itt meg már reszketett a kezem. Amíg meg nem csapott a tavasz szag, meg a jazz, és hogy megint jól esik gitározni, már egy jó ideje. Meg hogy feleannyi pénzem van, mint gondoltam, és hogy fogynak a Szigetjegyek, ahova még nem tudom, minek megyek. Too little too late. Egyébként mindig érdekelt, hogy mit gondoltak volna azok, akik olvastak, ha tudták volna például, hogy hat éven át toltam a CS1.6-ot. Persze ezek felszínes dolgok. Heh. Nem illett a kontextbe. Valahogy én sem illek már bele. Az egyetlen jó időszakom ezen a blogon az volt, amikor egy szavamat sem lehetett érteni. Mert akkor úgy írtam, hogy szinte nem is tudtam magamról. Mintha meditálnék. Valahol gyönyörű. De aztán meg, változnak az idők. Csak ismétlem magam. Gondolom azért írok, hogy megnyugodjak, bár nem érzem feszültnek magam. Nem tudok krízisként tekinteni arra, hogy semmilyen jövőképem nincs, persze olykor-olykor izgat a dolog, mert dolgozik a túlélési ösztönöm, és mert hát, ragaszkodom , és aki ragaszkodik az szomorú, aki szomorú, az pedig tud krízisként tekinteni dolgokra. Hah. Azt vágod, hogy egyszer meghalunk? Mindegy, ezt most hagyom, megint. Nem az vagyok aki régen. Aztán a lényeg meg, hogy a legjobbjaim és legfontosabbjaim nem tudom papírra vetni. Nem is akarnám. Minden ott van, ahol, szóval csak neki kell indulni, és egyből vágja.

1/12/2015

09

Kurvajó érzés elfelejteni, hogy blogot írsz. Mondjuk vicces, hogy az érzés rész akkor jön, amikor rájössz, hogy van, de elfejetetted. Vagyis nem vicces, hanem inkább egyértelmű. Meg vicces is. Ez az egész. Meg hogy blogot ír valaki. Meg minden.

1/02/2015

08

Kicsit csúszok mindennel. Kurvahideg van.

Szakítottam szilveszteri szokásaimmal. Itt vagyok végül. Fél négy van, és az elmúlt egy hónapban többször használtam a geci szót, mint egész 2014-ben. Mentem ki cigizni éppen, aztán a sötétben Darth Sion formáját láttam mindenhol. Még jó, hogy van ez a karácsonyi fény. Ezt sem hittem volna. Mondjuk sok mindent nem hisz az ember. Azt sem hittem volna, hogy egyszer azon nevetek majd, hogy I, akit alig ismerek, leginkább szinte egyáltalán, Biát és a sztriptízt egy kontextusba helyezi, és ezzel poénkodik, egy olyan embernek, mint én, akit szinte alig ismer, leginkább egyáltalán.
Szóval a P szobájába toppanván azt hittem I-t látom, de igazából D volt, Á-nak meg jól áll az arcszőrzet. Előbbi vagy azért van, mert már akkor be voltam baszva szépen, vagy a roppantul rossz emlékezőkészségem miatt. Biztosan az utóbbi. Nem szeretem ezt magamban. Kártyáztunk valamelyik nap. Alig bírtam összeadni a számokat. Alig alszom, ha alszom is csak szarul, a szilveszter utáni alvásom volt a legjobb mostanában. Sokszor gondolok arra, hogy matekozni kéne. Azt úgy is szerettem. Pláne amikor B olyan jól megértette velem. Ugye az első lépések. Elszomorít, hogy semminek nem tudok nekifutni magamtól, mert nem értem, vagy nem vágom mi van. Épp kérdeztem I-től, hogy nem-e tud egy jó gitártanárt. Be volt baszva ő is, mint a szemét. Kérdezte, hogy melyik részét, mondtam, hogy a skálákat gecire nem értem. Aztán kérdezte, hogy netről nem tudom megtanulni. Mondtam, hogy nem nagyon ment. Még hozzáfűzte, hogy szerinte a tanárok azok, akik nem tudnak gitározni kb. Helyeseltem, relatíve. Egyébként ezt sem felejtem el, ahogy alig hallok, és a srác kérdezi, hogy nem dzsemmelünk egyet, mert úgy volt, hogy jön egy haverja, de aztán mégsem jött, cserben hagyta, és most nagyon csalódott. Aztán ahogy pisálás után kilépett a folyosóra, és fogta a 20 kilós kombóját, lerángatta a garázsba. Geci, alig bírtunk állni. Látom magam előtt, még mindig. Sírni tudnék, annyira eltalált pillanat. Levergődünk a garázsba, lebaszta a kombót, bedugta, rádugta a gitárt, dugdosta összevissza, tekergette a potikat, hogy legyen valami, végül megszólalt a cucc, és a kezembe adta a gityót. Mondom ez balkezes bazeg, hát mit csináljak? Azt mondja: hfskjb dfhm dfhndűáh dfűmdfg, jó? Helyeseltem. Előkeresett két kopott dobverőt, aztán nekikezdett, én meg életemben másodszor játszottam dobra. Egy balkezes gitáron, ami bal kézre is van húrozva. Sírva tudnék fakadni az élet gyönyörétől, még most is előttem van, amint részegségében elejti a dobverőt. Tízszer. Hát nem megérte megszületni? Érezni lehetett, mennyire benne van. Aztán egy jó félóra pank dzsemmelés után lejött Á, P, és D is, kezükbe vettek egy-egy hangszert, meg olykor cserélgettük. Hosszas konfiguráció keretében be lett üzemelve a mikrofon is. Aztán valami kibaszottul pank dolog ment végbe. P-t is látni kellett volna a dob mögött, ahhoz képest, hogy nem zenél, egész jól tolta. Pláne amikor bevadult, és elkezdett állat módon random odabaszni minden dobfelületnek. Szép. Szép ez az egész, és a "kár,hogy" sehol nincs benne, mert akárhogy is, de szép.
Meg ahogy P-vel már az ital miatt meghatározhatatlan ideje a Star Warsról beszélgetünk, G pedig odafordul, hogy ti még mindig erről beszélgettek? Még fogadást is kötöttünk, hogy most akkor ki rendelte a klónsereget. Még pisálás közben nyitott ajtónál is arról beszélgettünk, ki kinek volt a mestere. Aztán egy idő elteltével P félrehív, hogy akkor rendezzük le a Zen-es dolgot. Lemegyünk a garázsba, és hirtelen félbeszakadnak a szavak, P meg beül a dobhoz, elkezdi nyomni. Lejön I, és magyarázza, hogy de P ezt nem így kell, majd én megmutatom.
Hm, az időrend problémás.
Annyi a lényeg, amennyi, vagy amit már régóta mondogatok magamnak, szóval hogyha holnap meghalok, azt mondom: megérte. Gecire megérte.