2/11/2015

11

Holnap kettőkor meghal egy másik macskánk. Megnyugtató, hogy őt legalább altatják. Vagyis, nem, nem megnyugtató. Inkább csak kevésbé felkavaró. Nem szenved, mint a másik. Kár ezekért az állatokért. De miért? Bonyolult lelkeknek áldás/megnyugvás/öröm/élvezés/faszom az egyszerűség, biztos azért. Vagy csak úgy, szimplán, ok nélkül, az a legjobb. Vagy mert baszd meg, azért. Gecinagy forma ez ám. Hiányolni fogom. Mindig nagyot ment. Meg hát, nem volt gázban, ha éhes volt, több egeret is hozott egy nap. Valószínűleg ezért bírom a legjobban a macskákat a háziasított állatok közül. Mert annyira nem is háziasított. Mégis jön. Független. Meg mert inkább otthon érzem magam a lépcsőnkön heverészve tíz macska meg öt kutya mellett, mint mondjuk egy metrón, ami a Deák felé robog. Érdekes. Nagyon érdekes. Mint amikor ugat a kutyád, te meg rászólsz, hogy kussoljon már. Meg hogy van egy csomó dolog, amitől meg kéne szabadulnod, csak hát, nehéz megszabadulni valami olyasmitől, amiről nem tudsz. Kész. Nem? Hát, faszom. Ilyen macskánk sem lesz már. De ez... Így van jól.

Inkább ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése